piknik

ma megszöktem kwon bácsi gyárából, mert elment a villany és gyertyfény mellett tudtunk csak dolgozni, aztán már úgyse, mert elég nyomasztó volt. Elvileg van az ablakon reluxa, amit fel lehetne húzni, de mivel le van fóliázva a nem tudom miért, nem lehet. Ha nincs áram, akkor víz sincs, de az nem nagy baj, mert a wc papírt úgyse le kell húzni, hanem a csésze melletti szemetesbe dobni, mert különben eldugul.

Tegnap este az öreg elvitt piknikezni a barátaihoz, csupa öregember mondta, aztán tényleg. Kocsiba vágtuk magunkat, elmentönk kólát és ásványvizet venni, ide:

aztán elmentünk egy fémstancoló gyárhoz, ide:

és felvettünk egy nejlonzacskó fagyasztott disznóhúst, amit elvittünk a piknikre, ami szó szerint bent volt az útszéli susnyásban, cserjék és bokrok közé összetákolt 60 cm magas kb 10 nm-es ülőszínpad linóleummal letakarva, takarófóliából sátor készült a színpad fölé ami az erősebb ágakhoz volt felrögzítve nagyon helyesen, ugyanis zuhogott, illetve volt egy dexion salgóból készített grillsütő specialitás.

A sok aranyos koreai születésű csingdaói kiküldetésbe szorult gyárosbácsi ott sűrűsödött a sátor alatt, és már be volt gyújtva a grill. Az egyik fickó műanyag kesztyűt húzott és egy irdatlan bárddal nekilátott a fagyott malacból helyes kis szeleteket vágni, amit a többiek fel is dobtak gyorsan a rácsra.
Addig mi dupla papírpohárban rumhoz és jéghez jutottunk, dupla pohár azért kellett, mert a szimpla rögtön szétázott volna, de később kiderült, hogy a koreai népnemzeti kimcsihez (káposztából és főleg csiliből készített savanyúság) és a leveshez is príma a dupla. De volt, akinek jobb ötlete támadt és inkább a kínai (v koreai) zacskós tésztaleves üres zacskójából ette a levest.

A bácsik nagyon helyesek voltak, az egyik rögtön azzal indított, hogy bemutatta a mellette álló extra magas fiatal koreai lányt (19-20 éves volt talán), hogy jól nézzem meg, ez a barátnője. A bácsi 50-60 lehetett, majd mondta Kwon bácsi, hogy dehogy dehogy, a lány a bácsi unokahúga és ezzel jól meg is voltam egészen addig, míg a lányka bele nem ült a bácsi ölébe, majd a bácsi erősen el nem kezdte szorongatni itt is meg ott is. Szóval nem teljesen állt össze, hogy ki viccelt és hányszor.

Aztán ettünk még egy kis dinnyét, majd egy röpke óra múltán az öreg feltessékelt és kocsiba rakott, hogy menjek haza. A kocsiban aztán sikeresen elsajátítottam a kínai számokat 1-10 10-19 100-900 1000-9000, illetve azt hogy tyiiicsö, ami annyit tesz kínaiul, hogy kocsi. Ja és nyertem egy háromdarabos kínai cédét a sofőrtől, amiért ilyen ügyesen vettem az első leckét.
Kijelenthetem, hogy a kínaiak nem viccelnek akkor se, ha a beszélésről van szó. Vannak szavak, amiket 4 féleképpen lehet kiejteni, majd minden esetben mást jelent.

Na hát ezeket tudtam meg.

Bank

Szükségem lett volna némi készpénzre hétfő este, így leszaladtam a recepcióhoz a dollárommal és az útlevelemmel. Ámde mikor a recepciós kislány meglátta a köteget, gyorsan tolmácsot rántott és átadott neki a pénzemmel együtt. A tolmács pedig a china bankba küldött.

Szóval reggel összepakoltam a kis gurulós bőröndömet és az elmaradhatatlan övtáskámat és útra keltem a bank irányába. A bank még zárva volt 8kor mikor odaértem, de legalább látszott a táblán h 9kor már nyitnak, és az egyenruhás banki nénik már ott sorakoztak a redőny előtt az utcán. Gondoltam egy nagyon és bementem a szomszéd emerald szupermarketbe, amiről immáron elmondhatom, hogy nagyon hasonlít a többi ilyen olyan angolosan elnevezett szupermarketra, amiket eddig kínaszerte láttam. Alsó szint skála metró ruházati osztály, majd mozgólépcső és jön az élelmiszerosztály. Nem tudom mit gondoltam, hogy majd egy gurulós bőrönddel a hogyan a hova fognak beengedni egy magamfajta nagy fehér idegent, de ők tudták hogy mit gondoljanak, és a bejáratnál lekapcsolták a bőröndöt egy bilétáért cserébe. A közértben szert tettem egy fél kiló banánra, aminek nagyon furcsa íze van (és akkor hadd meséljem el gyorsan, hogy mennyire nagyon cuki boltosok vannak a piacon, az egyiktől egy darab zöld mandarint, a másiktól egy az egyik végén már kicsit megnyílt banánt laptam. Az utóbbi, az átadáskor, a kezével imitálva megmutatta, hogy majd alkalom adtán hogyan juthatok a banán héjában található ízletes gyümölcshöz. Gondolom gondolta h nem tudom :) ), és egy csomag csokisnak tűnő péksüteményt, amit már akkor végzetesenek éreztem, ami jkésőbb be is bizonyosodott.

Szóval hamar otthagytam az emeraldot, aminek a bejárati lépcsőjének pereméről nagy részben hiányzott már a burkolat, és visszabattyogtam, bátran a két zebrán, a bankhoz, aminek a redőnye már félárbócra volt engedve és a kilences nyitvatartásra központilag fittyethányva hosszú sorokat elégítettek máris ki bent a dolgozók. Mielőtt bemerészkedtem az árnyas helységbe, megpróbálkoztam a pénzfelvevő automatával, amit egy 3 méter magas 1 méter széles íves izé véd, azaz a hátadat a leskelődők ellen. Nekem mégis jutott egy leskelődő, aki volt olyan kedves és nem hogy messziről, hanem szinte az izé széléhez merészkedve bámulta jó negyed percig hogy micsinálok, mielőtt bement a bankba. De amilyen rendíthetelen jópolgár feje volt, nem ijedtem meg, majd bemenve bebizonyosodott, hogy valamifajta fiókvezető munkatárs lehet, immáron munkaruhában, és valószínűleg csak azt leste, hogy működik e az autómata.

Tehát bementem és elkeztem végeláthatatlannak tűnő ácsorgásomat a sorban, és az aggódásomat az agyban, hogy jójó, h pénzhez jutok, de aztán mi lesz? Ki visz engem majd innen biztonságban el? Az egész bank egy embereként engem bámult, ki lopva, ki merészen, hiszen a sarki fiókban nem gyakoriak a külföldiek, arról nem is beszélve, hogy azt is pontosan mndenki látja aki mögöttem vagy mellettem ál, hogy mekkora rakás vupijupit tol a kezembe a bankos néni. Szóval épp ezen izgultam, amikor egyszer csak odatolatott egy kisbusz a bejárat szájába, fegyveresnek, rohamsisakosnak, védőmellényesnek tűnő alakok ugráltak ki belőle, majd a banki kislányok is mind egy szálig felpattantak addigi munkájukból, és csapot-papot otthagyva kapták magukra ők is a barna-zöld mintás bevetési mellényt és sisakot, és kin éppen hanyas magassarkú cipő volt, mind kitotyogtak a pénzszállítókhoz. A kisbuszból agyonhasznált aluminiumnak tűnő lelakatolt ládák kerültek elő, amiket a bankosnénik a dobozok súlyától függően egyesével vagy párban hordtak befelé. Majd kiürült a busz, a fegyveresek visszaszáltak, a redőnyt végre felhúzták, a lányok kivetkőztek reggeli kommandós öltözetükből, visszamentek az üvegfal mögé, kipakolták a ládákból az össze nem forgatott pénzkötegeket, szokásához híven ki dobálta, ki rakosgatta a helyi ládákba, majd jó 10 perc elteltével mindenki leült az eredeti helyére és megindult a munka. Nekem valahogy az volt az érzésem, hogy ezt otthon mintha nem pont így csinálnánk.

De hát így van ez.

Tréfa a masszázsról

a cím csak úgy eszembe jutott, pedig lehet h nem túl sok mndent lehet írni arról az egyébként isteni masszázsról, amihez ma este jutottam, miután odaadtam a piacon vásárolt 11 doboznyi árut, amit az a cég segített doboz alá hozni, akiknél a legtöbb pénzt otthagytam a piacon, ami statisztikát persze nem kötöttem az orrukra, de vagy a pénz hatotta meg őket, vagy Lee egy úriember, szóval a két nap alatt garmadával hordtam hozzájuk a cuccokat, ők meg vidáman hajtogatták az újabbnál újabb kartonokat, és dobálták bele mások portékáját, majd ma kihúzta nekem az egészet egy tilitolin a piacról, majd a nagy súly alatt összetöpörödve próbált meg élve lejutni a lejtős rámpán ez az alig 150 cm-s ember a parkolóhoz, ahol ott várt ránk az a fiú, akinek hiába igyekeztem nem sikerült megtudni a nevét, annál tovább nem jutottunk, mint hogy felsorolta az összes szót és kifejezést, amit tudott angolul: very good, kfc, mercedes, 1-2-3-4-5, how are you, ok, én meg vígam mosolyogtam, mivel ő volt az a gyári sofőr, akinek a kocsijába be lehetett pakolni a dobozkáimat, okulva a hétfői menetből, amikor is a shuttle buszos fiú égre földre ígérgette a piac bejáratánál reggel, hogy ugyanott lesz délután ötkor is, de vagy nem volt ott vagy nem találtam. Szóval ez a fiú ott volt és repített is a szálló felé, majd egy kicsit letért az útról, felment egy hídra, ami eddig sosem szerepelt az útitervben, elkanyarodott egy árnyas útra, majd befordult balra egy sikátorba, ahol 100 méteren belül sehol egy lélek, csak az agyonmosott száradó ruhákat lengeti a szél, omlanak az épületek és sáros az út.

Akkor azt gondoltam: hát nézd bori; most vagy elrabolnak, dutyiba vettnek, rabszolgasorba kényszerítenek, a dobozban kusshadó áruból mihamarbb pénzt csinálnak, rólam meg sose fog többé senki semmit se tudni. Vagy pedig eljöttünk valahová, ahol semmi baj nem lesz, és pont ezt magyarázza feliszájjal vigyorogva kínaiul, és az az én privát pechem, hogy egy szót sem értek belőle. A második verzió nyert. Megálltunk, biztos ami biztos azért én is kipattantam, hátha úgy több esélyem van, és máris megjelent a valaminek a kapujában egy mosolygós szemű 40-es kínai néni meg a hozzátartozó bácsi. Hősünk pedig előrántotta a csomagtartóból a galvánoznivaló féligkész ékszereket. A néni meg a bácsi mosolyogva perlekedtek vele kicsit, majd útnak eresztettek bennünket.

De ha én azt ott lefényképeztem volna, hogy azokat a szuper csillivilli drágábbnál drágább ékszereket hol ezüstözik meg aranyozzák, akkor se hittétek volna el nekem. Úgyhogy nem is fényképeztem le. Mint a legutolsó elhanyagolt tanyavilág, oszló tetemekkel, koksszal, építési hulladékkal, szeméttel és kosszal beterített lerobbant hátsó helysége ... This is life this is csájna

Na de miután én is és a dobozok is biztos helyre kerültek, lerobogtam a recepcióra, megzendítettem a kívánságomat, ahonnan gyorsan le is penderítettek az alagsorba, bele a wellness szakosztály ölelő karjába, ahol műanyag rózsaszín papucsot, zuhanyt, gőzfürdőt és ügyes gyakorlott kezeket adtak. A gőzfürdő fala és plafonja óralap vastagságú achát lapokkal volt borítva, az oldalakon barnás a plafonon kékes árnyalatúval (berakatom malachittal), amiről ha mesélne valaki biztosan csak legyintenék, és miután megmutatná, hogy haggyam abba a kétkedét, gyorsan abbahagynám. Mert tényleg nagy szép volt. Mondjuk nem égett a lámpa.
A masszírozás isteni volt és nagyon hálás voltam, h a fiatalember, akit kaptam, de nem láttam, mert csak halvány piros lámpa (!!!) égett a szobában, miután megmasszírozta a talpam és mielőtt nekiállt volna az arcomat megpaskolni, kiment kezetmosni és kint eresztette útjára a torkából felszakadó csííít. Ihajja.

vacsi és a liftesfiú

na bekapcsolom még gyorsan a radiocafe-t neten, hogy legyen valami jó kis zene az íráshoz, mert a tévéből az csak a kisebb baj, hogy kétes eredetű kínai pop jön, de egyrészt tele van rettenetesen affektáló kínai reklámokkal (jó vagyok, mi, hogy egy szót se beszélek kínaiul, de azt tudni vélem, hogy affektálnak), másrészt ha bekapcsolnám a tévét, akkor nyilván egy idő múlva azt nézném, nem pedig írnék. Na hát ez a helyzet.

Most jöttem fel a szállodai vacsiból, ami hagymalevesből, bolognai spagettiből és fokhagymás piritósból állt, na meg a kis béliz és a kínai fehérbor, amin az állt, hogy produce of Chine... Három okból választottam az európai ala cart vacsit a kétesen roskadó büfé asztalok helyett. Egyrészt mert viszonylag későn, este kilenckor mentem le enni, ami a hatkor kezdődő etetést elnézve már nem kínál túl sok friss eleséget, másrészt borzasztó főtt tenger szag volt a bejáratnál, harmadrészt mert első este belefutottam a carbonara fusiliba, ami fantasztikus meglepetés volt. Olyan valaki főz a konyhában, aki járt már Európában. Közben sokat gondoltam a Viktorra, aki mindig nagy bátor és próbálkozó szellemű, hogy elvileg le kéne, hogy törjön a kezem, hogy nem valami helyi speckót eszek, ha már ... de mitagadás győzőtt a gyomrom.

Vacsinál otthagytam 10 százalékot borravalónak, ami azért nagyon érdekes, mert ebben az óriási pénzhajhász megapoliszban, és értsd ez alatt egész Kínát, a bentlakók egyáltalán nincsenek kihegyezve a borravalóra. Olyan mintha tisztességtelen ajánlatot tennél, mintha kiírtották volna 100 évvel ezelőtt. Az első mindig az, hogy utolsó centre visszaadnak és ha megpróbálod visszautasítani a piacon vagy az étteremben a visszajáró 5-10 százalékot, akkor nagyon aranyosan néznek. Mi meg itt gyorsan és ütemesen elrontjuk őket. Pedig tényleg igazán bájos.

Meg az is ahogy a liftben hirtelen elkapott az Amelie érzés, úgy éreztem magam, mint akinek az a kellemes zöngéjű szinkronszínész kommentál az agyában, aki a filmben is tette. Egyrészt a földszinten van egy népi selyemruhás kis néni, nevezzük tinédzsernek, aki ott hajladozik előtted, ha kilépsz a liftből és nagyon szintén bájosan azt próbálja meg eltalálni derékszögbe hajlított karját előre nyújtva és viszonylag mélyre hajolva, hogy vajon jobbra vagy balra fogsz elindulni a lifttől. Sajnos nálam épp nem találta el, és még át is futott az agyamon, hogy megkegyelmezek és kisebb kerülővel a mutattot irányból közelítem meg a recepciót, de sajnos a rosszabb énem kerekedett felül. De a szám fülig ért, pedig rokonszenveztem a kisasszonnyal.

Na de vissza gyorsan a lifthez. Szóval beszálltam, és ott találtam a cuki és nagyon csúnya liftes fiút, aki lehet hogy nem is liftesfiú, lévén rajta kívűl eddig senk
it nem láttam a liftben, és őt is csak most másodszorra. Tehát bent állt, illetve hajolt le éppen mélyen, mert a tükröt pucolta, úgy láttam, és nagyon megörültünk egymásnak, mert már múltkor is, amikor épp az úszásból jöttem fel a szállodai köppenyben, zsebemből elővigyázatlan kandikált ki a fürdőruhám, ami emiatt nem volt rajtam és mivel a köppenyt átlag kínaiakra, vagy apró méretű európaiakra tervezték, nem pont az én méretem volt és kicsit szétnyílt alul. Ami, aki engem ismer, az tudja, hogy azért ez nem mindenkit hoz lázba, kisbálna méreteim miatt, hanem aztán a liftesfiút.... Le se tudta venni a szemét az apró kis résről, majd amnikor mégis letudta, akkor nagyon aranyosan mosolygott rám, mint akinek eggyel több kanál aludtej jutott reggel. Komolyan boldoggá tett. És bár ma este már elhagytam a lenge viseletet, és nadrágot pólóval kaptam magamra a vacsihoz, megint kiosztotta nekem a hatalmas ragyogó piros pontokat. Azaz inkább a melleimnek.

Amivel egyébként a piacon is komoly elismeréseket aratok, és nem csak a helyiek, hanem a külföldi vásárlók körében. Szóval a bálnákat is szeretik néha :)

hong kong at tyfoon

na de ez mar itt hong kong, 2008 augusztus 21/22en.

azt mar tudtuk, hogy a tajfunnal egyutt erkezik a gepem, de pont szerencsem volt, mert mi kicsit gyorsabbak voltunk. De aztan gyorsan le is zartak a repteret, se ki se be. meg aztan az egesz varost is, nem jarnak a dubbledeckerek, a hidakon meg mar delelott sem, mert felo volt h felboritja oket az eros szel. Zarva vannak az irodak, az iskolak, a kompok nem jarnak, es orarol orara kozeledik a vihar eros resze.

Neha olyan, mintha csak esne, meg kicsit fujna, de aztan van egy/egy olyan loket, h meg. Az ablakok azt mondjak, hogy blulululu, meg kraccskraccskraccs. Nemsokara be is kell oket zarni, mert ha jon a java es az ablak kitorik vagy nyitva marad, akkor a lakasnak biztos de a szintnek is lehet, hogy annyi, minden kirepul belole, es elarasztja a viz. Hm.

Mi innen a nyolcadikrol, csak rohangalo kukakat, repkedo nejlonzacsit, fodrozodo vizfelszint, elszabadult esernyot es letort agakat lattunk. Na de majd holnap az irodaba menet ....
Azt mar most mondtak a hirek, hogy tobb bambusz allvanynak anni, betortek az ablakokat, fak doltek ki meg ilyenek. de hat ez ilyen.

Na mi most mindjart eszunk egy kis fincsi sult csulkot, ropogos borrel, meg vorosborral, reggelire pedig halvany szeletekben erkezett a szalami, a parmai sonka es a konyhaban frissen sult bagett. Aztan neztunk egy kis olimpiat, magyar arannyal a kenus Vajdaval, majd alvas es ujra ebredessel. Azt almodtam h felebredek es kitalaljuk h mi lesz este.

Ami meg vicces volt, az egyreszt a tulsuly a ferihegyen, 14 kilo (szalami), amit 74 forinttert akartak csak elvinni, ugyhogy otthonmaradt, a csalad egy ideig szerintem mindenkit szalamival fog etetni, aztan meg a repcsin, a helyem egy anyuka ult a ket gyerekkel, akitol megszereztem az eredeti helyet, de azon meg egy csello ult, akinek ugyan nem volt jegye, de nem akart egyedul utazni. Na de vegul kaptam kenyelmest kis ulest en is.

A masik gepen pedig egy zimbabwei Jeff ult, aki 47 eves volt, feher boru es mar 20 eve repult, mint kargo pilota. A jovo heten lesz az utolso ket utja, aztan munkat valt es ausztraliaba koltozik. tudtatok, hogy a cargo gepeket nincs utaskisero neni, a pilotak maguk melegitik a kajat, sot minden egyes szemely mast kell h egyen, az etelmergezest elkerulendo, szoval visszaterve azert nincs neni, h ne arra figyeljenek :)

na megyek enni

es ide is

meg ide is

meg ide is

ide meg j0n egy kis amerika

berkley-richmond-san jose-china camp

végre eljött a nagy alkalom, hogy megmutassam, hogy milyen egy feló egy napja...most épp san francisco és környékén

(így néz ki az egy feló, amikor reggel felkészülten, pihenve és frissen vasalva útnak indul a szállodából)

még előző este előkereste a peti a másnapra vonatkozó papírokat, amiket a program officer-je küldött át neki postával a hotelba, és amit egy vastag borítékban át is nyújtottak neki becsekkolásnál - a papíron fent volt az autókölcsönző neve, címe, meg még az is, hogy hánykor kell elindulnunk a szállodából reggel, hogy odaérjünk időben, hogy onnan is majd elindulhassunk időben

na ezt a jól kikalkulált időt persze rendesen keresztűlhúzta az az irgalmatlan sor, ami a kölcsönzőben fogadott minket (a national/alamo-nál volt lefoglalva nekünk a kicsikocsi, és nem először történt meg, hogy kegyetlenül tahó, nemtörődöm és ronda volt a személyzet. Aki megteheti, hagyja ki őket), így több, mint egy órát vártunk, de mint később kiderült nem hiába. Legalább. Mert ezt a cuki kis piros crysler-t kaptuk, ezzel az isteni rendszámmal.ez a régi birodalmi, gyarmatosító időket idéző rácsosorrú, legömbölyített kis lendkerekes autó egyébként nőknek készült, mert nagyon lassan gyorsul és a végsebessége sem túl hosszú, de legalább jól megy a körömlakkomhoz

beültünk (a frissen vásárolt hungarian bohemia szendvicsünkkel), újra elővettük a papírokat és az utasításokat, meg a térképet, meg az utcatáblákat követve nekiindultunk az első találkozóhelyre, berkley-be

átmentünk történelmi, meg vasszerkezetes, meg emeletes, meg egyirányú hidakon

a kocsiból kilesve megláthattuk san francisco külsőt

és egy bő félóra múlva megérkeztünk berkley-be, amiből most nem túl sokat láttunk, mert parkolás után a peti rögtön berohant a céghez, akivel az első találkozója volt aznapra, én meg az alatt az egy óra alatt amíg bent volt csak egy spéci gyógyszertárat, egy gyöngyboltot és egy bioközértet tudtam felmérni.

Annyi mindenesetre kiderült, hogy berkley még mindig emlékeztet arra az egyetemi 69-es lázadó városra, amiről már annyian annyiszor meséltek, sok elvarázsolt arc jön-megy fel-alá, nyugi van, sok a spéci könyvesbolt, meg az organic-us étterem. Akármilyen választási plakáttal vagy matricával is találkoztunk, az biztos, hogy mind obama-s volt

aztán hamar továbbálltunk richmond felé, mert szorított az idő.

Richmond-ban az ipari kikötős tengerparton volt a randi egy régi ipari telepen,

ami csa kívülről nézett ki öregnek, mert belül nem csak, hogy takkra fel volt újítva, hanem úgy tűnt rendesen beleadtak anyait-apait. Mind ahogy az később kiderült, az épület a ford gyáré volt a második világháború alatt, amikor is elnöki utasításra abbahagyták a kocsigyártást, hogy szép és erős tankokat gyártsanak a hadsereg számára. A gyár épületben most egy sunpower nevű cég lakik, akik napelemeket gyártanak és forgalmaznak és látottak-hallottak alapján azt mondhatom, hogy elég jól megy nekik. A régi ipari teremből egy félnyitott irodarendszert alakítottak ki, külön rekreációs pályákkal, hatalmas növényekkel, tágas terekkel és 50 méterenként egy minden jóval feltöltött bárral a dolgozók jókedvéért.

Ahogy láttam a dolgozóknak elég jó kedvük volt....és az is kiderült, hogy nem csak a google-nél vidám az élet

az végül is véletlenül alalkult úgy, hogy én is bementem, mert nem voltam előre bejelentkezve, de ahogy bekísértem a petit a recepcióhoz, már nem volt visszaút. De nem bántam meg.

Először a nagyon nem vicces vezérigazgatóval ebédeltünk és próbáltunk beszélgetni, de aztán lecsapott ránk az első ember, akit a fiji szigetekről valaha láttam, nevezett bobby, és körbevezetett minket az épületben és mindent olyan érdekeset elmesélt, mint, hogy hetente 8 új embert vesznek fel, hogy saját francia szakácsuk van, hogy az asztalok napelemből, a padok a régi ipari berendezések farészeiből vannak reciclálva, fűtésre nincs szükség, mert a tető cikcakk-os és délről ömlik be a napfény és hogy ő 15 éve jött a céghez, hogy rendbetegye a működését, és az első két évben ingyen dolgozott, annyira nem volt még semmi sem rendben, de most már pihenhet, mert minden rendben megy, néha óvódákat és játszótereket fogadnak örökbe, máskor csak kivezénylik a dolgozókat egy kis közösségi takarításra ugyan oda, vagy épp az érdeklődőkkel beszélget. Csak azt az egyet sajnálja, hogy ma ha végigmegy az irodakomplexumon, már szinte senkit sem ismer, pedig régen mindenkinek jóban volt a feleségével, gyerekével, kutyájával....

na aztán gyorsan elengedtek minket, vagyis szépen kikisértek bennünket a kijárathoz, hogy el ne kolbászoljunk a nagy labirintusban, és mivel eléggé teli lett a fejünk a sok széppel és jóval, én csak álltam egy darabig a szélben, hátha kifúj valamit, a peti meg lefényképezte a parti pozsgásokat

ezután nekieredtünk san jose-nak, ami annyira egy nyomasztó hely volt, csupa egyenházakkal, kerítésekkel és rengeteg private property táblával, hogy nem is fényképeztem le, hanem amíg a peti beszélgetett valami alapítványi nénivel, addig én aludtam egy jót a piros kis matchbox-unkban. Ami megmaradt szegény san jose-ból az egy postaláda

és egy az irakban állomásozó amerikai katonákért aggódó, egyébként országszerte közkedvelt matrica voltna de a peti ott is végzett egy óra múlva és elindultunk megnézni a china camp nevű területet a környéken, ami azt hisszük, hogy arról híres, hogy az első kínai betelepülők itt húzták meg magukat addig, míg letelepedési engedélyt nem kaptak. Szép tengerparti dimbes-dombos tájék volt, egy 5 kis faházból álló táborhellyel, ami 5 dollár lett volna fejenként, úgyhogy jól megnéztük kívülről és inkább felmásztunk erre a helyes kis dombra, hogy megnézzük az óceánt

a szél fújt ahogy illik egy óceán parthoz, a peti pedig végre nadrágot cserélt

és elindultunk felfedezni a környéket.... (folyt.köv.)

pípöl in szan franciszkó

mint ahogy azt valószínűleg mindenki tudja, a peti sokkal bátrabb gyerek, mint én, és ezért neki sokkal több fényképe van az amerikaiakról, mint nekem. Sajnos nekem san francisco-ban csak alábbi mennyiség jött össze...
Igazából meg sem próbáltam az utca emberét arcon fényképezni, úgyhogy arról nem tudok beszámolni, hogy szeretik-e ezt ott vagy sem. Pedig jó lett volna, mert az amerikaiak és azok a külföldiek, akik ott kolbászolnak a környéken nagyon színesek, csinosak és érdekesek. Annyira, hogy le sem tudtam venni a szemem róluk.

ezek a kedves emberek együtt uzsonnáztak velünk a tapasz bárban. Volt köztük szemüveges és ősz, fülhallgatós, farmernadrágos, oldalzsebeses meg olyan, aki szereti a fehérbort
ez a két gyerekecske (balról fiú, jobbról lány) a villamosmegállóban támasztott, csak sajnos kifelé. Van spéci nadrág, pókos pulcsi, hajfonat és starbucks shake

ez meg már maga a villamos belülről és a közönsége. Mindenki szófogadóan ült, és amikor egy turista le akart szállni, és nem tudta, h a lépcsőre lelépve az ajtó automatikusan nyílik, senki sem segített neki. Pedig máskor mindenki nagyon odaadó volt.

hű. Ezek a nénik nagyon csinik, tavasziasak és üdék voltak. Ott álltak és vártak.

ez meg egy bűvészboltban volt a turistaparadicsom közepén. Az ember a fehér ingben trükköket mutatott a kislányoknak.

ez a három öreg meg kint ült a kávézó előtt. És a látszat ellenére nem siettek szerintem sehova...

tengerparti bér kutyasétáltató

elölről 16 évesek voltak

a park hétvégi népe

esküvők

teázók

fóka lesők

és végül patrik és spongyabab. bob

vízalattjáró

san francisco egyik legforgalmasabb turisztikai központja a fisherman's wharf. Ebben a körzetben található a város 3 legfontosabb vizi látványossága:

1.a fóka

san francisco 400 oroszlánfókája a 39-es mólón, akik ott tanyáznak nagyjából 1989 óta, azt mondják azért, mert a kikötőben mindig akad valami ennivaló és mert oda nem mennek be a cápák. Arra még nem jöttem rá, hogy miért pont akkor költöztek oda, de annyi bizonyos, hogy nagyon helyesek, és mint ahogy azt rendes óvodások tennék, folyton veszekednek és próbálják egymást belökni a vízbe.

2. az alcatraz

ahonnan nem sokan szöktek meg, de ha mégis, akkor biztos sokat kellett, hogy ússzanak

és ahol még maga al capone is raboskodott

3. egy második világháborús emlékközpont

egy már rendesen lelakott hadihajóval és tengeralattjáróval, amit 9-9 dollárért lehet meglátogatni

mivel több tengeralattjárós filmet láttam már, mint hadihajósat, arra gondoltam lemegyek és megnézem, mi az igazság

előlről

hátulról

itt lehetett lemenni

átmenni

felmenni (meg kell jegyeznem, tényleg kapaszkodni kell és jobb, ha inkább kicsi és vékony vagy, mint nyurga és duci)

A4-nél nem sokkal nagyobb volt a szekrényajtó a kabinokban, de legalább volt rajta zár és szellőztető ha már a privacy-nál tartunk, akkor tessék lehet választani, melyik "ágy" a szimpatikusabb:

ez az ágy, az alattjáró hátuljában, közvetlenül a torpedó felett

vagy ebből a háromból a legalsó

viszont breaking news: a konyhában, ami első ránézésre megfelel a haccp-s előírásoknak, és még van annyira ódivatú, hogy műanyag tányér helyett porcelánt tartalmaz

szóval ebben a csini kicsi konyhában van habverő!!!!

az ebédlő asztalára pedig sakktábla van festve

és hát hogy komoly dolgokról is beszéljünk, így nézett ki a vöröslámpás teremben a térkép

összességében a tengeralattjáró hasonlított arra, amit a filmekben láttam, tényleg nagyon kicsi a hely és tényleg nagyon nyomasztó