2009. augusztus 27., csütörtök

pénteki gyulyásparty vegásoknak és húsevőknek






Az úgy volt, hogy a Peti még nem tartotta meg a lakásavató partyját itt Bangalore-ban, meg én is megérkezőben voltam, hát szervezett az első péntekre egy gulyásparty-t a kollegáknak. Mivel a lakásban nincs konyha, és egészében sem túl nagy, asszem tényleg 3 x 4 méter plusz a kicsi fürdő na meg az erkély, a konyhát pedig a hűtő képviseli egy személyben kellett némi külsős segítség mind a főzésben mind pedig helyszínben. De mindkettőt megkaptuk.






A konyhát Mytree (Májtrí, Metrí, Mejtrí ... azóta sem tudom) és Amrin, a nagy térfogatú edényeket Aisha (majd mikor kiderült, h mást gondolunk a nagyról, akkor Mr.Khan) a munkaerőt a Peti régi GP-s kollegája, most a lengyel pasijával szintén Bangaloreban dolgozó Noémi és német barátnője Annekatrin, a nyitott tetőteraszt a lakástulajdonos mr. Khan adta. Már csütörtökön elkezdtük a vásárlást, főleg a zöldségeket, de a nagyja péntekre maradt. Kellett alapanyag a vegás és a hindukra való tekintettel ezúttal csirkéből készül gulyáshoz (malacból sem lehetett a muszlim fiúk-lányok miatt), a palacsintához és a töltelékéhez, a sajttálas előételhez és persze a pia.






Kezdem is a piával. Szerencsére még csütörtök este felhívott minket az Amrin, hogy jajjjajjaj, ki nem menjen a fejünkből, h pénteken szavazatszámlálás lesz, ezért minden alkoholt árusító bolt csukva lesz, a közértekben meg asszem eleve nincs is alkohol. Úgyhogy elballagtunk a sarki alkoholkisboltba, ami nem volt nagyobb 6 nm-nél, mégis 3 férfi állt benne, és pakolta számolta adta el az üvegszámra a mindenfékéket. Volt hűtött sör helyi és nemzetközi, pár bor, viszkik, rumok, vodkák, keverékek, puncsok. És a hatalmas forgalom. Amíg ott álltunk kb 5-6 percig, eladtak szerintem vagy 6 laposüveg viszkit, 5 sört meg némi bakardibrízert.






Kimérve nem adnak semmit, mert az utcán tilos az alkoholfogyasztás, a dohányzás és nagyjából a csókolózás is. De nem kell messze menni, mert egy ajtóval arrébb van egy ablaktalan, az utcáról nehezen észrevehető 4-5 nm-es helység, fejmagasságig kicsempézve, fal mentén futó szintén csempézett pultal és két állvakönyöklő kisasztallal, ja és persze az elmaradhatatlan neonfény. Na ott lehet inni.






De mi nem ittunk, csak vettünk sok sört, egy bort, egy vodkát meg egy peter scott nevű viszkit a peti kedvéért. (az árakat majd beírom, ha a Peti is itt lesz, mert nem emlékszem jól). Másnap pedig mentünk a Nilgiri-be nagybevásárolni. Volt amit könnyen be lehetett szerezni és volt amit nem. A kakaót a palacsintához pl elég sokáig kerestem, majd 10 percig álltam a teás-kávés polcoknál, pedig volt 2 féle is, cadburry meg egy másik csak máshol.




Aztán egy másik 10 percet álltam a sajt és mélyhűtött áru pultoknál, ahol jó hideg volt, valszeg pont ezért választotta az a két amerikai angolt beszélő nem helyes fehér fiatal keresztény pár a helyszínt helyes indiai nem kersztény fiatalok térítésére. Ment a szövegelés Jézusról, a megváltásról, a hindu vallás tisztátalanságáról, a keresztény igazsáról. De az indiaiak sem hagyták magukat sokkal tovább, mint én, és két-három vitás párbeszédkezdemény után otthagyták az amerikaiakat. Este a buliban aztán Parvitra (lány) mesélte, hogy velük is történt hasonló egy étteremben, ahol egy angol lánnyal ültek, és odajött egy szintén szőke lány, mint az "enyém" a közértben és megkérdezte őt, h hol vette a csini kis ruháját. Aztán belekanyarintotta magát a térítésbe. Hát így megy ez Bangalore-ban.



Na de aztán lett minden ami kell, találtunk fehérlisztet, gyertyát, mélytányérnak való egyszerhasználatos ételszállító edényeket, sót, répát, tejet, 2 tálca csirkecombot és két teljes csirkét curry vágással. Még otthonról hoztam magammal hungarian pirospaprika port, köménymagot, gulyáskockát a biztonság esetére és szárított morzsolt petrezselymet. Az utóbbi azért érdekes, mert eddig még sehol nem találtam itt frissen vágott petrezselymet (a 3 hónapja itt élő, naponta főző Noémi is csak egyszer), csak a rá megszólalásig hasonlító egyébként isteni korriandert.



Délután megérkeztek a lányok, feltettük a gulyásokat főni, addig a Peti kitakarította a tetőteraszt és nekiindult a szomszédságba ponyvát keresni mert lógott az eső lába, de nem volt ponyva, viszont esőből lett sok, úgyhogy a tetőteraszt idővel elhagytuk és beszivárogtunk a két lakásba. Másnap a takarításnál a Peti talált a tetőn egy kis műanyagpalackos pálinkát és több napig abban a boldog hitben éltünk, hogy az indiaiak a mi pálikatestvéreink, hiszen ízre-szagra-állagra pontosan megegyező lötty volt az üvegben, amikor aztán kiderült, hogy az üveget az osztrák Bernhard hozta ajándékba Ausztriából.

Aztán a lakásokban folyt a nagy vígazság, a gulyáslé (nem lett meg időben a sok műanyag kanál, de senki sem jött zavarba, tunkolták a tesco-s magyar kenyérrel a sok kulimászt), a torta és az alkolhol. A palacsinta ugyanúgy fogyott, ahogy az a sütéskor szokott, becsavarás előtt tünt el a fele a tányérról, és csak akkor jutott eszembe, hogy mennyire is hasonlít így a helyi lapos naan kenyérre.
































egészségügy a felső tízezernek

az úgy volt, hogy egyrészt a Peti még nem látta a kicsit ultrahangon, másrészt a megérkezésem után egy nappal megjelentek a felfázós tünetek és kicsit megijedtem, úgyhogy kikérdeztük a helyi lányokat, főleg akik babát várnak épp, és kaptunk egy remek kis női kórházat bent a belvárosban.


Minden nagyon sájni, ragyog a padló, mindenki halkan beszél, előre megbeszélt időpontok vannak, számítógépen fut minden. A regisztráció 400 Rs (kb. 1.680.-), rögtön kezünkbe nyomnak egy adag kérdőívet, egy hatalmas rózsaszín lefűzős dossziét, egy bevásárló kártyát, amire gyűjthetjük majd a pontokat itt is meg a közértben is, és leülünk a bőrfotelbe.
Miközben én a papírokat töltögetem, honnan jöttem, férjem neve, súlyom, allergia stb, Peti talál egy nagy színes képeskönyvet egy helyi híres gururól (de az is lehet, h nem helyi, hanem összindiai híresség, mert már nagyon sok újság címlapján, meg könyvborítón láttuk), aki eljön ebbe a kórházba, mert ez a kórház olyan nagyon klassz, és megáldja a kicsinyeket és a szüleiket, és vagy 20 oldalon keresztül jönnek mennek a színes képek a gururól a kórházigazgatóval, a kuratóriumi tagokkal, a főbb támogatókkal, a polgármesterrel és végül az örvendő családokkal.
Ilyen módon is megnyugodva írom alá az utolsó papírt, amellyel igazolom, h a kórház igazolja, hogy ők semmilyen körülmények között sem adnak szóbeli, írásbeli vagy vizuális tájékoztatást születendő gyerekünk neméről. Aztán a központi bőrfoteleből átülünk az ultrahang előtti bőrfotelekbe. Az utrahangos ajtón kép egy lánynak kinéző kisbabáról, egy embrióról és egy bilinccsel összefogott kézről az alábbi szöveggel: "Ne ölj meg amiért kislány vagyok! Az embrió nemének megállapítása és a főtuszgyilkosság börtönnel büntetendő cselekedet!"
Aztán 5 percen belül bekerülünk a vizsgálóba. A dokinéni nagyon aranyos, mindent megmutat, megméreget, magyaráz és dicsérget, h minden rendben van, egészséges, mindene megvan, de szerinte nem 15ik hetes hanem 16 és feledik, mert kissé nagy. Aztán arra nem derül fény, h az átlag indiai babákhoz képest nagy vagy mi, de hát nem is igazán számít. Plussz 300 Rs-ért megnézhetjük 4D-ben is a kicsit, majd ingyen és bérmentve kinyomtatják a képeket és megkapjuk az egész anyagot DVD-n. A vizsgálat azt hiszem összesen 500 Rs volt (2100.-).
Kicsit várni kell a másik dokira, akiről már tudjuk, h férfi, mert a bejelentkezésnél megkérdezik, h problémát jelent-e, ha férfi orvos vizsgál. De sebaj, legalább nézegethetjük kicsit a helyet és a többieket. Kiderül, h a földszinten vannak a vizsgálók és a rendelés, fent az emeleten a szülészet, egy és kétágyas szobákkal. Kevesen várunk, összesen vagy 5-6 család, terhes anyák a férjeikkel/és anyósaikkal vagy anyjaikkal, vagy kisgyerekes anyák férjeikkel/és anyósaikkal vagy anyjaikkal.
Mindenki nagyon csinos, a nők egytől egyig száriban, sok az ékszer, van akin többsoros lábkössönytű, a férjek mind vasalt ingben és nadrágban, jól szituáltan, az anyák anyósainak és/vagy anyjainak arcán halálos és áthatolhatatlan anyatigris kifejezés. Legtöbbször az ő kezükben vannak az icipici, takarókba bugyolált hosszúhajú csecsemők.
Ez a babacipelés érdekes dolog, tegnap jöttem rá, hogy bár az itt töltött idő alatt őrület
mennyiségű kisbabát és gyereket láttam utcán, parkokban, boltokban, babakocsit egyet sem. Csak a Peti látott, aszondja, de a 2 és fél hónap alatt az se túl sok. A nagyon kicsik takaróbatekerve közlekednek a szülők karjában a nagyobbacskák pedig hordozókendőben. De ha jobban meggondolom, a babakocsis közlekedés itt ebben a városban kivitelezhetetlen, mert a járdák nagy része, 80 x 100 cm-s betonlapokból van összetákolva, jobb esetben egy szintre hozva és összevakolva, rosszabb esetben odabaszva az út szélére, sokszor az árkot befedve ahogy puffan. Emiatt 80 centinként lépcsőfoknyi szinteket kell fel-le- vagy egy hiányzó betontömbnyit átlépni. És ha ezt még egy babakocsis az évek rutinjával meg is oldaná, akkor is ott van még két izgalmas dolog, az egyik h a házak előtt nincs járda és a kettő közti magasságkülönbség akár 20-30 centi is lehet, illetve hogy ha lelépsz a járdáról (ami nagyon gyakran építési alapanyaggal vagy épp hulladékkal van telibe borítva) , akkor meg kell küzdened az autos/otos/motoros/biciklis dudálós tolongós siserehaddal.
Szóval értem én ezt a babakocsis dolgot asszem.
Na de közben el is telt az idő, a doki megérkezett az operációból, fehérhajú bajszos bácsi, decemberig 400 szülése van, nagyon kedves, felolvassa az összes ultrahangos eredményt nekünk, hogy megértsük, ő is megdicsér, hogy minden rendben, majd a felfázásra sok sört és vizet ír fel. Persze ennyivel nem éri be, le kell adni a pisit és következő héten visszamenni az eredményért és akkor írja fel a gyógyszert (addigra minden elmúlik, de hát a gyógyítás még hátravan, szóval hammm). Megkérdezi, h szedem-e a halat, ami vicces, mert azt hittem, h ez valami magyar találmány a vasas, vitaminos tabletta a halkivonatos kapszulával a minden este, de hát ugyan ezt kell szednie a Ticiának Hollandiában és ezek szerint a nők terhes részének itt Indiában is. Végül elbúcsúzunk és kikísér bennünket az utcára, hogy megmutassa az éttermet, ami jó.

2009. augusztus 24., hétfő

Ramadan és a hindi mozifilm

sziasztok!

szombat este beköszöntött a Ramadan. Épp a központi nagy fehér mecset bejáratánál álltunk, néztük a gyűlő férfipapucsot, volt aki dobott kis aprót a földön ülő papucsörző néniknek, de olyan is volt, aki a kerítésen belül keresett valami alacsonyabb tetőt, hogy annak a tetejére rejtse a cipőjét. Aztán fel a lépcsőn, a bejáratnál fekvő kúthoz, kéz-láb vagy/és akár fogmosás is. Lenyűgöző látvány volt a sok egyirányban igyekvő férfi háromnegyed hétkor. És akkor eldördült két baromi hangos lövés, és nem tudtuk, h az egyik busz kereke durrant-e ki, vagy akkor most belekerültünk valami fasza kis terrortámadásba. De aztán hamar segítségünk akadt, egy szódásüvegszemüveges férfi megnyugtatott minket, h ez csak az ünnep kezdete (azóta is minden este szól a sok durranás a környékünkön, kisebbek mint a két első, de gyakrabban szólnak, és mivel azt gondoltuk, ezt a szomszédok csinálják a vacsorának szóló örömükben, minden durranásnál jóétvágyat kívánunk) és h képzeljük el, ezek a szegény mohamedánok mostantól egy hónapig csak forró vízen és válogatott fajtaságú gyümölcsön fognak élni. Elmondta, h ő is mohamedán a kasztja szerint, de ebben kimerül a dolog. Majd gyorsan megkérdezte, h amerikaiak vagyuk-e. Egyébként pedig full riszpekt a mohamedán építészeknek. Majd nyúlok a Petitől képet a mecsetről. Gyönyörű.

Aztán bekövetkezett az ami mindig. Peti elmesél valami, aztán órákon belül megtörténik. Ez így volt már, az oto-s fixáras alkudozással, az olcsó lesz de hadd vigyelek el valahovával és most a "sötétben tömegben megfogom kicsit a fenekedet, jó?" jött. Háromszor. Nem volt markolászós, csak olyan na muta milyen kemény kezet odaütős, pont mint a régi 4-es 6-os on. Asszem fáradt és felkészületlen voltam, h megpördítsem a táskámat és lecsúzlizzam ezeket a férfiakat, vagy akár időben szóljak a Petinek, h ő tegye meg helyettem. De ma már ügyesebb, gyorsabb és felháborodottabb lennék. Asszem.

Mert akkor már túlvoltunk az egyik nagy pályaudvaron (ahol a jegyekért irdatlan 30-40 méteres sűrű sorok álltak, a vonatravárakozók a földön ültek vagy feküdtek, a bejáratnál 2 méteres homokzsákfalak mögött rohamsisakos gépágyús katonák figyelték a tömeget és boldogság gyanánt 10 méterenként egy-egy színes égősorokkal villogó gépezet mérte az ember súlyát és jósolta meg belőle a bátor ember jövőjét vagy sorsát) és annak környékén az olcsó trikók, táskák, papucsok, szállók (no room without baggage (szobára menés kizárva!)) autóalkatrész boltok kerületén, ami baromi sűrű volt, nagyon komoly motoros, oto-s, buszos és teherautós forgalommal, ahol minden lépés maga volt a túlélés.

És akkor beültünk az egyik szuper kis oto-ba, és elvágtattunk a belvárosba moziba.

És pont úgy jött ki, hogy az egyik moziban csak a legújabb hindi szuper filmet a Kaminey-t játszották, semmi mást, de azt naponta 5 ször, délelőtti-matiné-délutáni-esti-éjszakai menetekben, és mivel épp az utolsó kettő közé estünk átmentünk az egyik plázába, h majd ott hátha.
És ott hátha lett is szép nagy felhozatal, zenés táncos szerelmetes hindi filmből vagy 5-6, az akciós Kaminey és az egyetlen angolul is elérhető film, a G.I.Joe. De sajnos nem azt néztük meg, pedig asszem a fáradtságunkhoz pont az illett volna.

Inkább bementünk a Kaminey-re,
http://www.youtube.com/watch?v=4WPGc8-Z5PQ
amiről a péntek esti buliban áradoztak a kollegák, azt mondták biztosan ének és tánc mentes, de persze, mint ahogy azt a Slumdog millionare-ben, itt sem lehetett kihagyni. Az aids ellen utcai felvilágosítással és óvszerosztással küzdő főhősünk azért csak dalra fakadt ott helyben az utcán és táncraperdült vele világ. Aztán volt egy bekokainozott diszkós táncos éneklős is a másik főhőssel, de hogy a szünet után mit kaphattunk volna, az már nem derült ki, mert eljöttünk. Fáradtságra és nyelvi összeférhetetlenségre hivatkozva.

Pedig mint a való életben, a filmben is vannak beszúrt angol párbeszéd elemek. A kedvenc az alábbi volt:
főhősnő a főhőshöz csoportos folyóparti táborozásból arrébblógva összebújásra készülve:
"I love you more than Delhi ... mmmm ...
I love you more than Bombay ... mmmm ...
I love you more than Kolkata (Kalkutta) ... mmmm ...
I love you more than Bangalore ... " na és itt elszakadt hősünkné a cérna és jött a mindent elsöprő CSÖ! Mindketten először láttunk ilyet indiai filmben meg is néztük volna a rákövetkező jelenetet, de azt már nem mutatták :)

Pedig a mozi nagyon fájntos egy hely:
-külön férfi és női bejárat van, 4szer hosszabb férfi sorral, lecsipognak, átnézik a táskádat (ezeket már a pláza bejáratánál is megteszik egyszer, sőt ott egy maszkos hivatalos a homlokodhoz tartja a hőmérőpisztoly és csúnyán lelő vele. Olyat még nem láttunk, h bárkit is kiállítottak volna ezek után. De hát biztos mindenki 37 alatt van.), elveszik az ételeket és bármilyen elemeidet, zacskóba kerül, cédulára név, kézbe zseton és ha gondolod kifele visszaszerezheted.
-a mozin belül van mindenféle étel, főtt-szemezett kukorica, különféle ízesítéssel, popcorn, szamósza, donut, szörp, csipsz, meg amit akarsz. És persze a szünetben is.
-a székek bent billenősek és az aljuk tologathatós, h el lehessen engedni felállás nélül a későn érkezőket
-a jegy 200 Rs, ami ezer forint alatt van
-príma a hangminőség
-a wc-ben durva kék fény van, vénák rejtve, ha elbambulsz, megijedsz a pisidtől
-a film elején fél percig vetítik a film certfikátjáról készült fényképet, az összes aláírással és áthúzott szövegrésszel

és ami nagyon izgi, azt mesélik, vannak olyan komoly rajongó népek, aki képesek 4-5ezer forint értékű rúpiát kiadni a bemutatóért, majd a film alatt leszaladni a vászonhoz és megtapizni a lokálhíró arcát (Peti szerint csak mint a Csinibabában). Sőt azt is mesélték, h vannak rajongói klubbok, amibe nem csak bekerülni nagy dolog, mert minden bemutatón ott kell lenni és egy csomó autogramot be kell szerezni, hanem aztán nagy teret ad, mert híressé tesz, akár annyira is, h a sarki újságos előre köszön!

2009. augusztus 19., szerda

Bangalore 1.0

Greenpeace iroda szerda délután, szól valami szépséges bolywood-i filmzene egy mono laptopból, már szétosztottuk a Petivel a marcipános Szamos csokikat, aszittem 32 db elég lesz, de ezek nagyon sokan vannak, ámde legalább nagyon örültek neki. Úgyhogy az egyéb ajándékokat majd a pénteki gulyáspartin osztjuk szét, mert erre a sok emberre nem lesz elég.

A gulyáspartiról este a vendégségben kiderült, h inkább paprikáscsirkeparty lesz, mert a fiúklányok nagy része marhát a másik disznót nem eszik és a csirkés gulyást meg mi nem tudjuk elképzelni. Persze marhák vagyunk h erre nem gondoltunk.

Délelőtt otthon nem tudtam kibányászni a laptopomat a páncélszekrényből, mert nem emlékeztem, h a Peti hova rejtette a kulcsot, úh papírra írtam a tegnapot az erkélyen, aminek néhol se füle se farka, de most azért csak ideírom:

Az utcán kutyák, kissé nyeszlettek, de láttam spánieleket pórázon, volt már egy fekvő tehén, a Maminak igaza volt, tényleg még itt is vannak, kukorékoló madarak, majom viszont sehol. A gyerekek picik és szépek, nők népi viseletben, ha más nem legalább felül, a kínai nők itt is esernyővel császkálnak a napsütésben. A nőknek gyönyörű a haja és a szeme, a bőrük pláne és tényleg szép gömbölyűek. Az iskolások egyenruhában nyomják, ha jól láttam nem koedukált az oktatás.

Vannak száriba öltözött asszonyok, akik építkezésen dolgoznak, fejükön viszik fémtálban a nehéz betont, téglát, vakolatot.

Mindenhol a gázhajtású, pöfögő oto (ez maradt a hosszú autoriksaw-ból), mehetsz taxiórásan vagy anélkül, megalkuldva az árban, egyik sem drága, de azért az alkudott a duplája a mértnek, vagy jöhet a díl egy olcsó árra, ha bevállalod, h menetközben megnézed a sofőr haverjának a boltját. Aha. Az oto belül mindig szép díszes, festett műbőr, körülcirádázott motívumokkal, még a vaskorlátja is csavart anyagból.

Az uttakon mindenhol fekvőrendőr, ezért az otoban fel kell emelni a feneket, nehogy kirázza belőled a lelket. A fekvőrendőr egyébként szuperfasza dolog, ha a házad elé kerül, mert akkor ott mindenki lelassít. Az otok büdösek a sok gázfüst miatt, a kerekük meg apró mint egy gyerekbiciklié .... és olyan a hangja, mint egy rosszfajta motorcsónaknak. A delhi-i oto-ból nem lehet rendesen kilátni, mert az esőzések miatt lejjebb van a tető oldala, de én sajnos a helyi otokból sem látok ki rendesen, elkélne egy napfénytető....

Rengeteg a motoros, és az auto is, a gyerekek nem babaülésben, hanem elől az anyjuk ölében utaznak. Mindenki dudál, főleg ha gyanús kocsit (járművet) kell megelőzni, hogy érezze, h jössz, mert a sávokat általában csak mintának festik fel. De azért akkor is dudálnak, ha senki gyanús nincs az úton, mert sose lehet tudni. Vannak egyirányú utcák, amikbe a taxik néha behajthatnak a másik irányból, a buszok viszont bármikor. Úgyhogy mindegy milyen kormány van, jobb vagy bal, nézni kell mindenfele.

Van motorbiciklis taxi us gondolom, mert sokan mennek kettesben és mindig csak az első faszin van sisak.

A teherautók nagy része gyönyörűen fel van díszítve, festett virágok, indák, madarak, ráaplikált fűzérek, színes lámpák. Nagyon szépek.

Bizonyos felüljárókon az út szélét nem fényvisszaverő csík jelzi, hanem reptéri piros villanó fénysor. Az is nagyon szép.

A helyi tömegközlekedés egyelőre buszokkal van működik, ami még sokkal olcsóbb mint az oto (otoval a nyugatiból eljutni az astoriához 80-160 forint), kábé a fele, de a rendszerre még semmi rálátásom, sehol egy buszmegálló. De épül már a metro, ami kb 10-20 méter magasan fog futni a házak felett. Jól fog kinézni.

Az étel nagyon olcsó, kedden egy olyan kifőzdében ebédeltünk, ahova a GP-s gyerekek is járnak,találkoztunk is vagy 8 emberrel az irodából, és 2 nagy tál meleg ételért, 2 kávéért és egy palackos literes vízért 400 forintot fizettünk. És nem tudom, h a Peti viccelt-e amikor megmutatta, h a helyiek hogy isszák a forró kávét, de nagyon vicces volt. Az espresso egy részét a kis csészéből az alátétre öntik, mert nagyobb felületen jobban hül, majd onnan szürcsölik fel és ez így megy míg ki nem hül.

Tényleg kézzel esznek, a köret mindig rizs vagy helyi kenyér (a Kínában látott töménytelen fajtaságú tésztát itt csak gyorséttermekben kapható), nagy 30-35 cm-s fémtálban kergeti az ember körbe a kulimászos rizst, majd az ujja hegyével begyével kinyalogatja a maradékot. Aztán jöhet a kézmosás. Még nem ettem le magam :)

Minden eléggé fűszeres, amit eddig ettem vagy kóstoltam, az ebédhez adott kis tál joghurt pedig nagyon finom és hűsítő.


Tegnap vendégségben voltuk Amrin-nál és Maitree-nél a szomszédban, a Peti munkatársnői. Nagyon finom currys csirkét főztek nekünk rizzsel vacsorára. Volt hozzá házi készítésű édes olajbogyó kence. Mintha szilvalekvár lett volna, szupenyami. Megtudtuk, h a rizs csak a főzés napján jó, másnapra annyira kiszárad, h senki nem fogja megenni.

Az albérletük eléggé kietlen, két szoba, az egyik egyben a konyhával, a másikból nyílik a fürdő, 2 ágy, 1 számítós asztal meg egy alacsony dohányzó, 2 kempingszék, a falak kékek, az egyetlen dísz egy Aamrin Valaki nevű Harley Davidson comboykalapot vieslő fess színészfickó plakátja a beépített szekrény ajtaján. Az ágyakon Mickey egér és Disney Csipkerózsika mintás vászonágytakaró. És persze neonfény. Ablak a szomszéd házra néz. Minden nap jár a takarítónő, felmossa a csempés padlót, elmosogat is talán meg kimos és hozza a friss lapos kenyereket a lányoknak.

Az egyikük Kalkutta-i (Kolkata) a másik nem tudom hova valósi, nagyon helyesek, szépek, vidámak és folyton ütlegelik a Petit, hoy ne mondja folyton h thank you meg sorry. Aztán nevetnek mindig nagyokat. Ja és pizsamában voltak, amitől meg még otthonosabb volt az egész.
Egyébként két komoly dolgozó nőci, huszon évesek, jönnek mennek az orszégban, intézkednek, de nem könnyű ez a saját államodon kívül, ahol nem beszéled a helyi nyelvet (26 hivatalos indiai nyelv van, szóval nem nagy csoda), és rögtön letámadnak, h hány éves vagy és férjnél vagy-e. Főleg, ha nem száriban jelensz meg.

Peti mesélte, h az egyik munkatársa olasz férfi és indiai kisvárosból származó nő Bangalore-ba jönnek szülni, mert az itteni kórházban nem csinálnak problémát abból, h nincsenek összeházasodva és h a férfi olasz.

És azt is tudni, hogy sok lány olyan feltétellel kapott a városban itt albérletet, h nem vihetnek fel férfit magukhoz.



na ennyit írtam össze, közben megérkezett az éhség, megyünk gyorsan csillapítani

rövid megjegyzés Pekinghez

majd nemsokára feltölt szép pekingi tereket meg guggoló rendőröket meg megírom mi lyen öntettel készül a legjobb gyümölcssaláta de előbb jöjjön egy kis India jejejje

2009. március 12., csütörtök

bréking

csúnya reptéri dolgozók kilopták a sok finom étcsokis ajándék ferrerot a bőröndből :(

2009. március 5., csütörtök

evés :)

a menü:

barbecued whole suckling pig
sauteed fresh prawns with yunnan ham
braised vegetables with mushroom
braised shark's fin with shredded bamboo pith, scallop and shrimp
steamed fresh garoupa
baked chicken in rock salt
fried rice with conpoy and egg white
braised noodles with abalone sause
almond cream with silver fungus
chinese petit fours
chinese tea

az a bizonyos lö gála

egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy szerda este. Volt ezen a szerda estén egy pompázatos vacsora. De nem is vacsora, hiszen nem csak ettünk, inkább bál. De mégsem bál, hiszen ültünk. De volt aki jött ment. Meg volt akit nagyon sokan nagyon sokszor lefényképeztek. Na tessék nézni, itt egy híresség. nem tudtuk eldönteni, h pénzügyminiszter-e vagy inkább színész, de aztán találtunk valakit aki tudta. Ruhatervező.















ezek meg csupa fontos ember, de csak kettőt tudok azonosítani, a balszélsőt aki a Christie's aukciósház főnénije, meg tőle kettővel jobbra, aki pedig a brit Vouge magazin főszerkesztője:


















Meg olyan is volt aki díjat kapott. Meg olyan is aki ajándékot. Na az majdnem én voltam, de elcseréltem a szomszédommal a villogós műanyag gyémántomat, mert neki az enyém kellett, és persze h az volt a nyerő. Így ő nyert egy csini (túl csini, vagy mások által annak mondott) zöld pántos strasszos női karórát.
így nézett ki a gyémánt. de jóleső bosszúból a végén elhoztam a szomszédom gyémántját is.



















na de ne szaladjak ennyire előre, mert már az eleje is izgalmas volt, és nem csak azért, mert bár fent volt a kötelező programok listáján a bál, mégsem kaptam rá jegyet (aki nem megy el a kötelezőkre az nem kap se vacsit se támogatást, szóval muszáj volt), és beraktak minket későbbi szomszédommal egy sarokba, h várjunk csak egy kicsit, hátha, hanem azért is, mert amíg ott álldogáltunk addig ilyeneket láttunk:
ez egy 7-8 éves kínainak tűnő kislány balettruciban, arany állványon 5-6 percenként váltogatja a balettpoziciókat. És ebből volt az előtérben vagy 10 :)


















aztán hirtelen alábbszálltak az emelvényekről és elszaladtak, így nézett ki a hült helyük:














itt szaladnak:















aztán jött egy néni egy mini cimbalommal, vagy mivel és addig ütötte a skálát amíg mindenkit be nem zavart a terembe:


















volt vonóshármas, nem mintha ilyet még nem látott volna a világ, de nagyon helyesek voltak, csak épp a zene volt kicsit titanic elsüllyesztős:














aztán lett jegy, illetve az pont nem, ami csak azért fontos, mert a jegy tombola is volt egyben, és így nem nyertem semmit, de hely viszont lett, ennél az azstalnál


ami a színpad mellett volt, amin ez a csodanéni konferált, csodasmukkban
aztán addig konferált míg meg nem jelentek a színpadon a díjazott tervezők az ékszereiket hordozó modelleikkel, ami nagyon viccesen nézett ki, ahogy alább látjátok is. A modellek nem állnak kissámlin, hanem ekkorák tényleg
na a többit, a kajákat, stb majd nemsokára

2009. március 3., kedd

vacsora

sült udon tészta volt disznó sülttel, olyan pálcikával megfogós körülrágcsálós,


meg egy leves, amiről egyrészt azt hittem, hogy szeretem, másrészt a nénivel azt beszéltük, hogy sokkal kisebb lesz, mint amekkora végül lett.

A levesben volt kanál, a kanálban volt zellerszár és nagyon finom citromfű vagy korriander, nem is tudom, meg még valami ami úgy nézett ki, mintha valaki megsimogatott volna egy rántotthúst és a leeső rántásokat odapakolta volna. Mire eszembe jutott, hogy rájöjjek, miaz, addigra átvette a leves ízét. De a fűszernöványek nem adták meg magukat. Nyami. Na és még volt benne 3 darab giga ilyen izé, amit a lenti képen láttok, zöldséggel és rákkal töltve. na az is nagyon fiom volt. De végül is lehet, hogy a leves is az volt, csak a sülttészta után már ízetlennek tünt.

közben ezt a showműsort lehetett nézni a tévében
és ez volt kintről a látvány. Sok kis telitányér kép felirattal és árral az olyanok kedvéért, mint én :)

akkor egyesével töltöm a képeket

itt vacsoráztam

metro belülről


ha épp kevesen vannak benne

transport



hogy milyen szép színű a metro aluljáró
és már megint nem enged több képet feltenni ... gonooooosz







vessetek a mókusok elé

hogy 5ször kell ki-beszálljak a liftből/be, nyomogatnom az átkozott 16-os gombot, hogy elérhessem a célom, de nem megy, és kiszállok újra, hagyom becsukódni a liftajtót, hátha az a csel, hogy van páros és páratlan lift, csak elfelejtették jelölni, de hiába hívok új liftet, újra csak ugyanaz nyílik ki, mert már késő van és nincs forgalom. Aztán a ház nyer. Este 11 és reggel fél hat között az ajtónyitó kártyádat kell a liftgombos panelba helyezni és csak akkor visz haza. Biztos a biztonság. És persze ki volt írva, csak nem ott ahol én jöttem.





A szobának újautó szaga van.


A nagy csábító, az uszoda pont váratlan szerelés alatt, de legalább a holnapi munkahelyemre látok az ablakból. Majd reggel lefényképezem. munkahely = a hong kong trade center kiállítási és konferencia központja, szép hullámos teteje van





na addig is a mai érdekességek:

a reptéri vasút végállomásánál (nem a reptéri, a másik), csak úgy a falon ez a facility, ingyibe töltheted a telefonod, csak megkeresed a neked valót, dugod, nyomod vársz és már mehetsz is




na új ablakot nyitok, mert nem akar több kéepet feltölteni. buta
vagy én buta