egészségügy a felső tízezernek

az úgy volt, hogy egyrészt a Peti még nem látta a kicsit ultrahangon, másrészt a megérkezésem után egy nappal megjelentek a felfázós tünetek és kicsit megijedtem, úgyhogy kikérdeztük a helyi lányokat, főleg akik babát várnak épp, és kaptunk egy remek kis női kórházat bent a belvárosban.

Minden nagyon sájni, ragyog a padló, mindenki halkan beszél, előre megbeszélt időpontok vannak, számítógépen fut minden. A regisztráció 400 Rs (kb. 1.680.-), rögtön kezünkbe nyomnak egy adag kérdőívet, egy hatalmas rózsaszín lefűzős dossziét, egy bevásárló kártyát, amire gyűjthetjük majd a pontokat itt is meg a közértben is, és leülünk a bőrfotelbe.

Miközben én a papírokat töltögetem, honnan jöttem, férjem neve, súlyom, allergia stb, Peti talál egy nagy színes képeskönyvet egy helyi híres gururól (de az is lehet, h nem helyi, hanem összindiai híresség, mert már nagyon sok újság címlapján, meg könyvborítón láttuk), aki eljön ebbe a kórházba, mert ez a kórház olyan nagyon klassz, és megáldja a kicsinyeket és a szüleiket, és vagy 20 oldalon keresztül jönnek mennek a színes képek a gururól a kórházigazgatóval, a kuratóriumi tagokkal, a főbb támogatókkal, a polgármesterrel és végül az örvendő családokkal.

Ilyen módon is megnyugodva írom alá az utolsó papírt, amellyel igazolom, h a kórház igazolja, hogy ők semmilyen körülmények között sem adnak szóbeli, írásbeli vagy vizuális tájékoztatást születendő gyerekünk neméről. Aztán a központi bőrfoteleből átülünk az ultrahang előtti bőrfotelekbe. Az utrahangos ajtón kép egy lánynak kinéző kisbabáról, egy embrióról és egy bilinccsel összefogott kézről az alábbi szöveggel: "Ne ölj meg amiért kislány vagyok! Az embrió nemének megállapítása és a főtuszgyilkosság börtönnel büntetendő cselekedet!"

Aztán 5 percen belül bekerülünk a vizsgálóba. A dokinéni nagyon aranyos, mindent megmutat, megméreget, magyaráz és dicsérget, h minden rendben van, egészséges, mindene megvan, de szerinte nem 15ik hetes hanem 16 és feledik, mert kissé nagy. Aztán arra nem derül fény, h az átlag indiai babákhoz képest nagy vagy mi, de hát nem is igazán számít. Plussz 300 Rs-ért megnézhetjük 4D-ben is a kicsit, majd ingyen és bérmentve kinyomtatják a képeket és megkapjuk az egész anyagot DVD-n. A vizsgálat azt hiszem összesen 500 Rs volt (2100.-).

Kicsit várni kell a másik dokira, akiről már tudjuk, h férfi, mert a bejelentkezésnél megkérdezik, h problémát jelent-e, ha férfi orvos vizsgál. De sebaj, legalább nézegethetjük kicsit a helyet és a többieket. Kiderül, h a földszinten vannak a vizsgálók és a rendelés, fent az emeleten a szülészet, egy és kétágyas szobákkal. Kevesen várunk, összesen vagy 5-6 család, terhes anyák a férjeikkel/és anyósaikkal vagy anyjaikkal, vagy kisgyerekes anyák férjeikkel/és anyósaikkal vagy anyjaikkal.

Mindenki nagyon csinos, a nők egytől egyig száriban, sok az ékszer, van akin többsoros lábkössönytű, a férjek mind vasalt ingben és nadrágban, jól szituáltan, az anyák anyósainak és/vagy anyjainak arcán halálos és áthatolhatatlan anyatigris kifejezés. Legtöbbször az ő kezükben vannak az icipici, takarókba bugyolált hosszúhajú csecsemők.

Ez a babacipelés érdekes dolog, tegnap jöttem rá, hogy bár az itt töltött idő alatt őrület

mennyiségű kisbabát és gyereket láttam utcán, parkokban, boltokban, babakocsit egyet sem. Csak a Peti látott, aszondja, de a 2 és fél hónap alatt az se túl sok. A nagyon kicsik takaróbatekerve közlekednek a szülők karjában a nagyobbacskák pedig hordozókendőben. De ha jobban meggondolom, a babakocsis közlekedés itt ebben a városban kivitelezhetetlen, mert a járdák nagy része, 80 x 100 cm-s betonlapokból van összetákolva, jobb esetben egy szintre hozva és összevakolva, rosszabb esetben odabaszva az út szélére, sokszor az árkot befedve ahogy puffan. Emiatt 80 centinként lépcsőfoknyi szinteket kell fel-le- vagy egy hiányzó betontömbnyit átlépni. És ha ezt még egy babakocsis az évek rutinjával meg is oldaná, akkor is ott van még két izgalmas dolog, az egyik h a házak előtt nincs járda és a kettő közti magasságkülönbség akár 20-30 centi is lehet, illetve hogy ha lelépsz a járdáról (ami nagyon gyakran építési alapanyaggal vagy épp hulladékkal van telibe borítva) , akkor meg kell küzdened az autos/otos/motoros/biciklis dudálós tolongós siserehaddal.

Szóval értem én ezt a babakocsis dolgot asszem.

Na de közben el is telt az idő, a doki megérkezett az operációból, fehérhajú bajszos bácsi, decemberig 400 szülése van, nagyon kedves, felolvassa az összes ultrahangos eredményt nekünk, hogy megértsük, ő is megdicsér, hogy minden rendben, majd a felfázásra sok sört és vizet ír fel. Persze ennyivel nem éri be, le kell adni a pisit és következő héten visszamenni az eredményért és akkor írja fel a gyógyszert (addigra minden elmúlik, de hát a gyógyítás még hátravan, szóval hammm). Megkérdezi, h szedem-e a halat, ami vicces, mert azt hittem, h ez valami magyar találmány a vasas, vitaminos tabletta a halkivonatos kapszulával a minden este, de hát ugyan ezt kell szednie a Ticiának Hollandiában és ezek szerint a nők terhes részének itt Indiában is. Végül elbúcsúzunk és kikísér bennünket az utcára, hogy megmutassa az éttermet, ami jó.