berkley-richmond-san jose-china camp

végre eljött a nagy alkalom, hogy megmutassam, hogy milyen egy feló egy napja...most épp san francisco és környékén

(így néz ki az egy feló, amikor reggel felkészülten, pihenve és frissen vasalva útnak indul a szállodából)

még előző este előkereste a peti a másnapra vonatkozó papírokat, amiket a program officer-je küldött át neki postával a hotelba, és amit egy vastag borítékban át is nyújtottak neki becsekkolásnál - a papíron fent volt az autókölcsönző neve, címe, meg még az is, hogy hánykor kell elindulnunk a szállodából reggel, hogy odaérjünk időben, hogy onnan is majd elindulhassunk időben

na ezt a jól kikalkulált időt persze rendesen keresztűlhúzta az az irgalmatlan sor, ami a kölcsönzőben fogadott minket (a national/alamo-nál volt lefoglalva nekünk a kicsikocsi, és nem először történt meg, hogy kegyetlenül tahó, nemtörődöm és ronda volt a személyzet. Aki megteheti, hagyja ki őket), így több, mint egy órát vártunk, de mint később kiderült nem hiába. Legalább. Mert ezt a cuki kis piros crysler-t kaptuk, ezzel az isteni rendszámmal.ez a régi birodalmi, gyarmatosító időket idéző rácsosorrú, legömbölyített kis lendkerekes autó egyébként nőknek készült, mert nagyon lassan gyorsul és a végsebessége sem túl hosszú, de legalább jól megy a körömlakkomhoz

beültünk (a frissen vásárolt hungarian bohemia szendvicsünkkel), újra elővettük a papírokat és az utasításokat, meg a térképet, meg az utcatáblákat követve nekiindultunk az első találkozóhelyre, berkley-be

átmentünk történelmi, meg vasszerkezetes, meg emeletes, meg egyirányú hidakon

a kocsiból kilesve megláthattuk san francisco külsőt

és egy bő félóra múlva megérkeztünk berkley-be, amiből most nem túl sokat láttunk, mert parkolás után a peti rögtön berohant a céghez, akivel az első találkozója volt aznapra, én meg az alatt az egy óra alatt amíg bent volt csak egy spéci gyógyszertárat, egy gyöngyboltot és egy bioközértet tudtam felmérni.

Annyi mindenesetre kiderült, hogy berkley még mindig emlékeztet arra az egyetemi 69-es lázadó városra, amiről már annyian annyiszor meséltek, sok elvarázsolt arc jön-megy fel-alá, nyugi van, sok a spéci könyvesbolt, meg az organic-us étterem. Akármilyen választási plakáttal vagy matricával is találkoztunk, az biztos, hogy mind obama-s volt

aztán hamar továbbálltunk richmond felé, mert szorított az idő.

Richmond-ban az ipari kikötős tengerparton volt a randi egy régi ipari telepen,

ami csa kívülről nézett ki öregnek, mert belül nem csak, hogy takkra fel volt újítva, hanem úgy tűnt rendesen beleadtak anyait-apait. Mind ahogy az később kiderült, az épület a ford gyáré volt a második világháború alatt, amikor is elnöki utasításra abbahagyták a kocsigyártást, hogy szép és erős tankokat gyártsanak a hadsereg számára. A gyár épületben most egy sunpower nevű cég lakik, akik napelemeket gyártanak és forgalmaznak és látottak-hallottak alapján azt mondhatom, hogy elég jól megy nekik. A régi ipari teremből egy félnyitott irodarendszert alakítottak ki, külön rekreációs pályákkal, hatalmas növényekkel, tágas terekkel és 50 méterenként egy minden jóval feltöltött bárral a dolgozók jókedvéért.

Ahogy láttam a dolgozóknak elég jó kedvük volt....és az is kiderült, hogy nem csak a google-nél vidám az élet

az végül is véletlenül alalkult úgy, hogy én is bementem, mert nem voltam előre bejelentkezve, de ahogy bekísértem a petit a recepcióhoz, már nem volt visszaút. De nem bántam meg.

Először a nagyon nem vicces vezérigazgatóval ebédeltünk és próbáltunk beszélgetni, de aztán lecsapott ránk az első ember, akit a fiji szigetekről valaha láttam, nevezett bobby, és körbevezetett minket az épületben és mindent olyan érdekeset elmesélt, mint, hogy hetente 8 új embert vesznek fel, hogy saját francia szakácsuk van, hogy az asztalok napelemből, a padok a régi ipari berendezések farészeiből vannak reciclálva, fűtésre nincs szükség, mert a tető cikcakk-os és délről ömlik be a napfény és hogy ő 15 éve jött a céghez, hogy rendbetegye a működését, és az első két évben ingyen dolgozott, annyira nem volt még semmi sem rendben, de most már pihenhet, mert minden rendben megy, néha óvódákat és játszótereket fogadnak örökbe, máskor csak kivezénylik a dolgozókat egy kis közösségi takarításra ugyan oda, vagy épp az érdeklődőkkel beszélget. Csak azt az egyet sajnálja, hogy ma ha végigmegy az irodakomplexumon, már szinte senkit sem ismer, pedig régen mindenkinek jóban volt a feleségével, gyerekével, kutyájával....

na aztán gyorsan elengedtek minket, vagyis szépen kikisértek bennünket a kijárathoz, hogy el ne kolbászoljunk a nagy labirintusban, és mivel eléggé teli lett a fejünk a sok széppel és jóval, én csak álltam egy darabig a szélben, hátha kifúj valamit, a peti meg lefényképezte a parti pozsgásokat

ezután nekieredtünk san jose-nak, ami annyira egy nyomasztó hely volt, csupa egyenházakkal, kerítésekkel és rengeteg private property táblával, hogy nem is fényképeztem le, hanem amíg a peti beszélgetett valami alapítványi nénivel, addig én aludtam egy jót a piros kis matchbox-unkban. Ami megmaradt szegény san jose-ból az egy postaláda

és egy az irakban állomásozó amerikai katonákért aggódó, egyébként országszerte közkedvelt matrica voltna de a peti ott is végzett egy óra múlva és elindultunk megnézni a china camp nevű területet a környéken, ami azt hisszük, hogy arról híres, hogy az első kínai betelepülők itt húzták meg magukat addig, míg letelepedési engedélyt nem kaptak. Szép tengerparti dimbes-dombos tájék volt, egy 5 kis faházból álló táborhellyel, ami 5 dollár lett volna fejenként, úgyhogy jól megnéztük kívülről és inkább felmásztunk erre a helyes kis dombra, hogy megnézzük az óceánt

a szél fújt ahogy illik egy óceán parthoz, a peti pedig végre nadrágot cserélt

és elindultunk felfedezni a környéket.... (folyt.köv.)

pípöl in szan franciszkó

mint ahogy azt valószínűleg mindenki tudja, a peti sokkal bátrabb gyerek, mint én, és ezért neki sokkal több fényképe van az amerikaiakról, mint nekem. Sajnos nekem san francisco-ban csak alábbi mennyiség jött össze...
Igazából meg sem próbáltam az utca emberét arcon fényképezni, úgyhogy arról nem tudok beszámolni, hogy szeretik-e ezt ott vagy sem. Pedig jó lett volna, mert az amerikaiak és azok a külföldiek, akik ott kolbászolnak a környéken nagyon színesek, csinosak és érdekesek. Annyira, hogy le sem tudtam venni a szemem róluk.

ezek a kedves emberek együtt uzsonnáztak velünk a tapasz bárban. Volt köztük szemüveges és ősz, fülhallgatós, farmernadrágos, oldalzsebeses meg olyan, aki szereti a fehérbort
ez a két gyerekecske (balról fiú, jobbról lány) a villamosmegállóban támasztott, csak sajnos kifelé. Van spéci nadrág, pókos pulcsi, hajfonat és starbucks shake

ez meg már maga a villamos belülről és a közönsége. Mindenki szófogadóan ült, és amikor egy turista le akart szállni, és nem tudta, h a lépcsőre lelépve az ajtó automatikusan nyílik, senki sem segített neki. Pedig máskor mindenki nagyon odaadó volt.

hű. Ezek a nénik nagyon csinik, tavasziasak és üdék voltak. Ott álltak és vártak.

ez meg egy bűvészboltban volt a turistaparadicsom közepén. Az ember a fehér ingben trükköket mutatott a kislányoknak.

ez a három öreg meg kint ült a kávézó előtt. És a látszat ellenére nem siettek szerintem sehova...

tengerparti bér kutyasétáltató

elölről 16 évesek voltak

a park hétvégi népe

esküvők

teázók

fóka lesők

és végül patrik és spongyabab. bob

vízalattjáró

san francisco egyik legforgalmasabb turisztikai központja a fisherman's wharf. Ebben a körzetben található a város 3 legfontosabb vizi látványossága:

1.a fóka

san francisco 400 oroszlánfókája a 39-es mólón, akik ott tanyáznak nagyjából 1989 óta, azt mondják azért, mert a kikötőben mindig akad valami ennivaló és mert oda nem mennek be a cápák. Arra még nem jöttem rá, hogy miért pont akkor költöztek oda, de annyi bizonyos, hogy nagyon helyesek, és mint ahogy azt rendes óvodások tennék, folyton veszekednek és próbálják egymást belökni a vízbe.

2. az alcatraz

ahonnan nem sokan szöktek meg, de ha mégis, akkor biztos sokat kellett, hogy ússzanak

és ahol még maga al capone is raboskodott

3. egy második világháborús emlékközpont

egy már rendesen lelakott hadihajóval és tengeralattjáróval, amit 9-9 dollárért lehet meglátogatni

mivel több tengeralattjárós filmet láttam már, mint hadihajósat, arra gondoltam lemegyek és megnézem, mi az igazság

előlről

hátulról

itt lehetett lemenni

átmenni

felmenni (meg kell jegyeznem, tényleg kapaszkodni kell és jobb, ha inkább kicsi és vékony vagy, mint nyurga és duci)

A4-nél nem sokkal nagyobb volt a szekrényajtó a kabinokban, de legalább volt rajta zár és szellőztető ha már a privacy-nál tartunk, akkor tessék lehet választani, melyik "ágy" a szimpatikusabb:

ez az ágy, az alattjáró hátuljában, közvetlenül a torpedó felett

vagy ebből a háromból a legalsó

viszont breaking news: a konyhában, ami első ránézésre megfelel a haccp-s előírásoknak, és még van annyira ódivatú, hogy műanyag tányér helyett porcelánt tartalmaz

szóval ebben a csini kicsi konyhában van habverő!!!!

az ebédlő asztalára pedig sakktábla van festve

és hát hogy komoly dolgokról is beszéljünk, így nézett ki a vöröslámpás teremben a térkép

összességében a tengeralattjáró hasonlított arra, amit a filmekben láttam, tényleg nagyon kicsi a hely és tényleg nagyon nyomasztó