csájna tán

azt beszélik a városban, hogy ahol ázsián kívűl a legtöbb kínai él egy helyen, az pont itt van san francisco-ban. Van egy egész terjedelmes város részük, tele kínai éttermekkel, masszír termekkel és szuvenír boltokkal.

A lonli plenet szerint az itt lakó kínaiak nagy része még mindig jobban beszél kantoniul, mint angolul, amit annyiban mi is megtapasztaltunk, hogy az utcán megkérdezett 7 ázsiai emberből egy se tudott nekünk segíteni abban, hogy hol találunk hot pot éttermet a környéken. Vagy mi nem értettük amit mondtak, vagy ők. Persze ez abból is fakadhat, hogy egyrészt én nem tudom hogy mondják kínaiul ezt az asztal közepén fortyogós, beledobálós, megevős levest, másrészt nagyon úgy tűnik, hogy amerikában ez nem divat. Pedig ....

és ha már nem találtunk olyat, akkor inkább gyorsan hagytuk a nénit, hogy a kezünkbe ossza a szórólapot, majd a szórólapot, hogy elvezessen minket egy étterembe, ami a legjobbnak hirdette magát a szitiben. Annyira híres volt, h pont utánunk érkezett egy forgatócsoport egy csinos és trendi műsorvezetőnénivel, aki imitálta az evést, meg úgy csinált a szeles-hideg teraszon, mintha szuperjóidő lenne, pedig mi sem bírtuk 10 percnél tovább, de hát nyilván muszáj volt neki. Az étterem meg csak egyre híresebb lesz.

az az izé a peti kezében egy sárkány, kínai szuvenírboltos, és többek között azért vettük, mert a nagyapa azt mondta egyszer, hogy minden valamirevaló férfinak kell hogy legyen sárkánya vagy tigrise.

huh és ettünk pekingi kacsát, nem is kellett 2 nappal korábban szólni, csak kihozták és kész, egy doboz meggőzőlt palacsintát, egy tál szétszaggatott sült kacsát, valami sűrű barna kulimászt és sajnos nem emlékszem jól, hogy hosszúra szelt uborkát vagy póráhagymát

mmmmm....