a san francisco-i reptéren elbúcsúztunk az érthetetlen nyelvű újzélandiaktól, a légikísérő kisasszonytól, akivel egy emberként tapadtunk az ablakokra a gran canyon felett és megkerestük a metrót (bart).a metróból kiérve az első látvány egy nagy amerikai zászló volt, majd egy idősödő afro kéregető és egy komplett bolond, aki hangosan énekelve ugrált a járókelők között. Hazaérkeztünk. Sok a kocsi, van villamos, hatalmasak a kirakatok, fúj a szél és zaj van.
a második sarkon lett nekünk kicsit ügyes afro bácsi, aki mindenképpen segíteni akart és végül tudott is, és így pikkpakk a hájperszuper szállodához értünk, minden csillivilli, a pultnál becsekkoláskor a peti kezébe nyomtak egy lezárt nagy borítékot, tisztára, mint egy titkos ügynök, aki megkapja a küldetését....
nagyon sokadik emelet, nagyon állat szoba, isteni kilátás és aztán egy isteni vacsora az indiai pakiknál
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése