ez az 1400 fős tábor alberkuki külvárosán is túl van, tulajdonképpen a fészkes sivatag kellős közepén, se víz, se villany. Az itt élők nagy része legális bevándorló, csupán 6-7 százalék a rejtőzködő. A területen élők kisebb-nagyobb lakókocsikban élnek a saját földjükön, amit az önkormányzattól vettek meg nem túl nagy összegért. A családok nagy része bejár a városba dolgozni, többnyire takarítást, mosást, kertészkedést tudnak vállalni, a gyerekek mind iskolába járnak. Majd mindenkinek van kocsija, a gyerekeket hozzák-viszik az iskolabusz és a telep között, mert túl sok a coyote és a kóbor kutya a környéken.

A vizet mindenki maga szerzi be, ki a honnan a hogyan. Volt olyan vendéglátós a városban, aki egészen addig szívesen adott csapvizet a kútjából, míg egy idő múlva már reggeltől késő estig állt a sor a kapu előtt hordókkal és lajtoskocsikkal. Akkor beszüntette.

A villanyt napelemmel oldják meg.

baloldalt, fehérben sandra, aki a telep vezetője immáron 10-eniksz éve, erős, kedves, okos asszony, a helyi veszekedésekbe nem szól bele, de próbál mindent megtenni a mindenkiért, jobboldalt, barackban susan, aki pedig nekünk szervezte meg a mindent
baloldalt, szürkében a professzor nő, jobboldalt kékben a telep egyik lakója